molnargMolnár Gábor
festőművész

Születési hely: Hajdúböszörmény
Születési éve: 1955
Eltávozásának éve:1995

Mesterei
Bíró Ferenc, Király Róbert

Életpályája

Molnár Gábor Hajdúböszörményben született 1955-ben.
Szülővárosában érettségizett,
majd 1978-ban a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán szerzett rajztanári
diplomát. Mestereinek Bíró Ferencet és Király Róbertet tartotta. Több évig tanított
a Szatmár megyei Géberjénben,
majd 1982-ben visszatért Böszörménybe, ahol ’87-ig
különböző iskolákban dolgozott,
majd 1995-ben bekövetkezett haláláig már csak festészetének élt.

Művészete

2015-ben a Maghy Művészház adott otthont a fiatalon elhunyt festő emlékkiállításának, mely halálának 20. évfordulója alkalmából került megrendezésre.

Erdei Sándor újságíró nyitotta meg a tárlatot. Ebben külön kiemelte, hogy a művész számára sohasem a tetszeni vágyás volt a lényeg. Molnár Gábor a képein mindig tömören fogalmazott, az életét két végén égető fáklyaember volt. Munkáin a nyugalom, a rend, a tisztaság, a csend és a béke fedezhető fel. Erdei Sándor szerint egy nagy tehetség veszett el halálával. Egy olyan ember, aki sokra vihette volna még a művészetben. Mostanra már csak a festményei maradtak nekünk, s az emlék róla, amely nem halványul. / Gargya Imre írása/