Pauer Gyula
festőművész,látványtervező,szobrász,konceptuális- és performanszművész

Születési hely: Budapest
Születési éve: 1941
Eltávozásának éve: 2012

Mesterei
De Battista Alajos

Életpályája

A budapesti Díszítőszobrászati Szakközépiskolában érettségizett az 1950-es évek második felében. Mestere De Battista Alajos volt.
Az 1960-as évek elején a Képzőművészeti Alap kivitelező stúdiójában, majd
1966-tól a Magyar Filmgyárban sikerült munkát kapnia.
1965-ben tagja lett a Szürenon művészcsoportnak, amelyet többek között Csáji Attila, Csutoros Sándor, Haraszty István, Haris László, Molnár V. József, Pauer Gyula, Türk Péter és mások alkottak, akik elsősorban a hazai és közép-kelet-európai problematikákat elemezték, és a hazai progresszív hagyományból merítettek.
Az 1970-es évektől számos vidéki és budapesti színháznál vállalt díszlettervezői feladatokat. Díszleteivel több alkalommal is elnyerte a kritikusok díját. Rengeteg tapasztalatot szerzett már a gipsz formázásban, a filmes és színházi illúzióteremtésben, amikor
1985-től bevállalta a szellemi szabadfoglalkozású státust, s csak a képzőművészeti alkotó tevékenységnek élt.
1990-ben bekerült a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szcenikai Tanszékére, majd
1994-től a Film- és Színházművészeti Főiskolán tanított.
1996-ban beválasztották a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjainak sorába.
1972–1978 között a Kaposvári Csiky Gergely Színház díszlettervezője,
1978-tól kezdve a Nemzeti Színház,
1982-től a Katona József Színház díszlettervezője,
1985-től szabad foglalkozású.
1990–1998 között a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szcenikai Tanszékének,
1994-től a Magyar Film- és Színházművészeti Főiskola tanára.
1969-től A SZÜRENON csoport tagja,
1992-től a Szinyei Merse Társaság tagja (1994–2000 között elnöke),
1994-től a Magyar Szobrász Társaság alapító tagja és alelnöke,
1996-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja, a Belvárosi Művészek Társaságának tagja.

Művészete

A 20. század második felének jeles magyar neoavantgárd nemzedékéhez tartozik, akik együtt sokszorozták meg erejüket, s amelyet Fajó János, az „öreg” Korniss Dezső, Attalai Gábor, Bak Imre, Bocz Gyula, Csiky Tibor, Harasztÿ István, Hencze Tamás, Keserü Ilona, Lantos Ferenc, Nádler István, Pauer Gyula neve fémjelez. Hatott rájuk a konceptuális művészet, a minimal art, a pop-art, a legkülönbözőbb vegyes technikákat alkalmazták, például kollázs, térplasztika.
Pauer Gyula azokat a termékeket, amelyeket a díszítő és kivitelező művészet terén alkotott, például fém szobornak ható festett gipsz plasztikáit kiállításokon is szerepeltette, mintegy átemelte a színházi és filmes látványosságot, illuzionizmust, varázslatot a tiszta képzőművészetbe.
1966 óta állította ki műveit. A kirakatok, a színházak, a filmek látványtervezője, a köztéri művek alkotója mindig a nyilvánosság előtt szerepelt és mérettetett meg. Maga is provokálta az alkalmakat, akár egy színházi darab előadásához vagy egy-egy film felvételeinek helyszíneihez kapcsolódva is közszemlére tette alkotásait, a magyar és a külföldi kortárs művészekkel együtt is megmérette alkotásait itthoni és külföldi galériákban (például Musée d’Art Moderne, Párizs; The Art Gallery of New South Wales, Sydney; Olimpiai Park, Szöul; Ausztria, USA több múzeuma).
Legismertebb köztéri alkotása a Széchenyi rakparton álló A cipők című emlékhely, amit a Dunába lőtt zsidók emlékére emeltek 2005-ben.
Műveit jeles hazai és külföldi múzeumok őrzik, köztük: Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár; Janus Pannonius Múzeum, Pécs; Magyar Nemzeti Galéria, Budapest; Xántus János Múzeum, Győr; MMK/Stiftung Ludwig Bécs; Szczecin, Lengyelország.

Díjak, elismerések

1993 Munkácsy Mihály-díj
1999 Koszorús Szobrász-díj
2005 Kossuth-díj

Kiállítások

Egyéni kiállítások

1966 Pauer Gyula, Hazafias Népfront Székháza, Pestlőrinc
1968 Központi Fizikai Kutató Intézet KISZ Klub, Budapest • Fiatal Művészek Klubja [Parrag Emillel], Budapest
1970 PSZEUDO,József Attila Művelődési Ház, Budapest
1987 Pauer Gyula – Érmezei Zoltán – Rauschenberger János bemutatja P.É.R.Y. Puci Dráva-parti festményeit,Pécsi Galéria, Pécs
1988 Pauer • Depot,Francia Intézet
1991 A torinói lepel szobra,Bartók 32 Galéria (kat.), Budapest A torinói lepel szobra /”La Santa Sindone”, Magyar Akadémia udvara, Róma (I)
1992 Szépségakció. Szépségminták 1985-1990, Uitz Terem, Dunaújváros
1996 Tüntetőtáblák 1978-1996 (akadémiai székfoglaló), Ernst Múzeum, Budapest
1997 “Utolsó előtti munkafázis” (könyvlapbemutató), Pest Center Galéria, Budapest.

Válogatott csoportos kiállítások

1968 A bonyhádi zománcszimpozion anyagának bemutatója, Pécs
1969 Progresszív törekvésű festők és szobrászok kiállítása, József Attila Művelődési Ház és Rákosliget, Budapest Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécs
Szürenon, Kassák Művelődési Ház, Budapest Derkovits Ifjúsági Klub, Budapest
Wystawa grupy artistow węgierskich,Poznań, Łódż, Szcecin(PL)
Kápolnatárlatok, Balatonboglár
R-kiállítás, R-épület, Budapesti Műszaki Egyetem, Budapest
1971 Sechs ungarische Künstler zum ersten Mal in Wien, Galerie im Griechenbeisl, Bécs (A)
Kápolnatárlatok,Balatonboglár
1971-1972 Anyag és forma a képzőművészetben,Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Stúdió, Budapest
1972 auby – jovanovics – lakner – miklós – pauer – tót, G. Foksal, Varsó • Direkt hét, Balatonboglár
1973 Kápolnatárlatok, Balatonboglár
8e de Paris, Musée d’Art Moderne, Párizs (F)
1976 Najnowsza Sztuka Węgierska, Sztuki Najnowszej, Wrocław (PL)
Expozíció. Fotó/művészet, Hatvany Lajos Múzeum, Hatvan
1977 Möbius-kiállítás, Fiatal Művészek Klubja, Budapest
1978 Bencsik – Mizser – Pauer, Nagyatádi Fegyveres Erők Klubja, TF, Kaposvár
1979 European Dialogue, B. of Sydney, The Art Gallery of New South Wales,Sydney (AUS)
Szürenon 1969-1979,Kassák Művelődési Ház, Budapest
Textil textil nélkül,Fiatal Művészek Klubja, Velemi Alkotóműhely
1980 Országos Díszlet és Jelmezterv Triennálé, Miskolc
Nagyatád,Óbuda Galéria, Budapest
Tendenciák 1970-1980, 1.,Új művészet 1970-ben, Óbuda Galéria, Budapest
70-es évek,Bercsényi Kollégium, Budapest
Papírművek 1.,Csepeli Papírgyár, Budapest
Tendenciák 1970-1980, 5.,Egyéni utak – öt művész,Óbuda Galéria, Budapest
1981 Tendenciák 1970-1980, 6., “Kemény és lágy” posztkonceptuális tendenciák, Óbuda Galéria, Budapest
1983 Új művészetért 1960-1975, Szeged
Művészeti szimpozionok eredményei 1., Szobrászat,Műcsarnok, Budapest•
Film/Művészet,Budapest Galéria, Budapest
Dráma és tér. Magyar színházi és televíziós díszlet-jelmez 1979-1983,Műcsarnok, Budapest
A 70-es évek művészete a Sárospataki Képtárban,Budapest Galéria Lajos u., Budapest és Miskolci Galéria, Miskolc
1985 101 Tárgy. Objektművészet Magyarországon,Óbuda Galéria, Budapest
1987 Mágikus művek, Budapest Galéria Lajos u., Budapest
Régi és új avantgárd (1967-1975). A huszadik század magyar művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár
1988 Olympiade des Arts, Olimpiai Park, Szöul (ROK)
Dadaizmus a kortárs magyar művészetben, Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Budapest
1989 Szimmetria és aszimmetria, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Más-Kép. Experimentális fotográfia az elmúlt két évtizedben Magyarországon,Ernst Múzeum, Budapest
Emlékmű 1956 vértanúinak a 301-es parcellában,Budapest Galéria, Budapest
Az avantgárd vége 1975-1980. A huszadik század magyar művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár
1990 Mozgás ’70-90, Modern Magyar Képtár, Pécs
1991 Kortárs művészet. Válogatás a Ludwig Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Szinyei Merse Társaság kiállítása, Csók Galéria, Budapest
Hatvanas évek. Új törekvések a magyar képzőművészetben, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Oszcilláció,Hatos bástya, Komárom , Műcsarnok, Budapest
1992 DAgegen Verbotene Ostkunst 1948-1989, Hallein, Innsbruck, Klagenfurt, Villach, Bécs, Linz, Graz, Bozen, Barberino Val d’Elsa
1993 Variációk a pop artra – Fejezetek a magyar képzőművészetből, Ernst Múzeum, Budapest
1994 80-as évek – Képzőművészet, Ernst Múzeum, Budapest
1995 Európa alkotás és újraalkotás, Műcsarnok, Budapest
Helyzetkép/Magyar szobrászat,Műcsarnok, Budapest
1996 A négy őselem. IV. Nemzetközi Szobrászrajz Biennálé,Vigadó Galéria, Budapest
Művészettörténet a kortárs művészetben,Uitz Terem, Dunaújváros
Nemzetközi Fényszimpózium, Eger
Viszontlátásra! (Marcel Duchamp magyarországi hatásai),Budapest Galéria Lajos u., Budapest
A Szürenon és a konceptuel art kapcsolata, Pest Center Galéria, Budapest
1997 Diaszpóra (és) művészet, Magyar Zsidó Múzeum, Budapest
Olaj/Vászon, Műcsarnok, Budapest
1998 A magyar neoavantgárd 1965-1972, Szombathelyi Képtár, Szombathely
Látvány. Magyar művészet a színház és a film között,Műcsarnok, Budapest
Kortárs magyar zománcművészet, Kecskeméti Képtár, Kecskemét
1999 Országos Kisplasztikai Biennálé,Pécsi Galéria, Pécs
Szék-mű Belvárosi Művészek Társasága kiállítása, Nádor Galéria, Budapest
Műélvezés,Bartók 32 Galéria, Budapest
Sebet, kegyet,Óbudai Társaskör Galéria, Budapest
Nézőpontok/ Pozíciók Művészet Közép-Európában,Museum Moderner Kunst, Bécs (A)
1999-2000 Global Conceptualism , Points of Origin 1950s-1980s. Queens Museum of Art, New York, Walker Art Center, Minneapolis, Miami Art Museum, Miami (USA)
2000 Intuíció, Innováció, Invenció, Műcsarnok, Budapest
Kb 30 éve. Kápolnatárlatok Balatonbogláron,Artpool, P60, Budapest
Nézőpontok/Pozíciók  Művészet Közép-Európában,Kortárs Művészeti Múzeum/Ludwig Múzeum, Budapest
Média Modell. Intermédia – Új képfajták – Interaktív technikák, Műcsarnok, Budapest
Dialógus. Festészet az ezredfordulón, Műcsarnok, Budapest
2001 Old World / New World , Common Ground. A joint exhibition with work from members of Philadelphia Sculptors and the Hungarian Sculpture Association. Nexus Gallery, Philadelphia (USA)
A XX. század ujjlenyomata,Budapesti Történeti Múzeum, Budapest
Szobrászaton innen és túl,Műcsarnok, Budapest
Kortárs magyar zománcművészet 1960-1995, Millennium Szalon, Budapest.

Köztéri művei

Szöuli torzó (1988, Szöul, Olimpiai park)

A mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetem 1956-os diákáldozatainak emlékműve (bronz, 1990, Mosonmagyaróvár, Pannon Agrártudományi Egyetem udvara)

A második világháborúban hősi halált halt honvédek emlékműve (bronz, 1991, Mosonmagyaróvár, Pannon Agrártudományi Egyetem udvara)

A Magyarországról elhurcolt zsidó és antifasiszta áldozatok emlékére 1944-1945 (bronz, 1992, Ebensee, [A])

1848-1849-es szabadságharcos emlékmű (gránit, bronz, 1998, Pestlőrinc, Budapest)

Könyves oszlop: Cserépfalvi Imre emlékműve (bronz, zöld gránit, 2000, Cserépfalu, Cserépfalvi Emlékmúzeum kertje)

Sakkolimpiai emlékmű, (fehér gránit, 2000, Paks)

A cipők : emlékhely Budapesten a Széchenyi rakparton (társszerző: Can Togay; 2005)