Papageorgiu-AndreaPapageorgiu Andrea
festőművész

Születési hely: Budapest
Születési éve: 1980

Mesterei
Kovács Attila

Életpályája

A magyar anyától és görög apától származó festőnő 1980-ban született Budapesten.
2002-2007 között a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakának hallgatója Budapesten, Kovács Attila tanítványaként diplomázik.
2005-ben elnyerte az Amadeus alkotói ösztöndíjat,
2006-ban és 2007-ben pedig a Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlaton különdíjas lett.
2009-ben az Artexport Munkácsy pályázat fődíját,
2013-ban pedig az Emberi Erőforrás Minisztérium díjazottja volt.
Jelenleg az Amadeus Alkotóház tagja, amely a Képzőművészeti Egyetemen végzett néhány hallgatónak biztosít három éves műterem használati lehetőséget.

Művészete

Papageorgiu Andrea számára a szín a legfontosabb kifejezőerő, a színek egymáshoz való viszonya, a köztük keletkező feszültségek és harmóniák érdeklik festés közben. Ezáltal a képeinek erős megszólító ereje keletkezik, az élmények intenzitása eltér a megszokott valóságtól. Minden esetben intenzív színekkel dolgozik, a hideg színek a legmeghatározóbbak a képein. A színek mellett fontos a figuralitás is, a látható, érzékelhető világ ábrázolása.
Képei egyedi hangulatot, színvilágot, érzelmeket képviselnek, melyektől válik festészete meghatározóvá a kortárs képzőművészet számára.

Díjak, elismerések

2005 Amadeus alkotói ösztöndíj
2006 Hódmezővásárhelyi Tárlat különdíj
2007 Hódmezővásárhelyi Tárlat különdíj
2008 Hódmezővásárhelyi Tárlat Galyasi Miklós díj
2009 Artexport Munkácsy pályázat fődíj
2011 Hódmezővásárhelyi Tárlat különdíj
2013 Hódmezővásárhelyi Tárlat Emberi Erőforrás Minisztérium díj

Kiállításai

Egyéni kiállítások

2006 Saint Galéria
2006 Magyar Képzõmûvészeti Egyetem Kálvária
2007 Premier Galéria, Kecskemét
2008 Forrás Galéria, Budapest
2008 Aulich Art Hamilton – Kamarakiállítás
2008 Szépmûvészeti múzeum – Commerzbank rendezvény
2010 Forrás Galéria, Budapest
2011 Artboutique, Szentendre
2011 Premier Galéria, Kecskemét
2012 Halköz Galéria, Debrecen
2014 Országos Idegennyelvű Könyvtár

Külföldi csoportos kiállítások

2011 Klosterneuburgi Apátság – Die Ernte – Szüret: Az AMA ház első nemzedéke
2011 Potenza – Giovanni artisti Ungheresi
2011 Pekingi Szépművészeti Múzeum – Magyar Művészet
2013 Bécs – Museum of Young Art – Young Art Hungary 2013

Csoportos kiállítások

2004 Várfok Galéria – Méreten aluli kiállítás
2005 Várfok Galéria – Méreten aluli kiállítás
2006 Saint Galéria – Intro Impro
2006 Aulich Art Hamilton – Görög képzõmûvészek kiállítása
2006 Hódmezõvásárhelyi Õszi Tárlat
2006 Ericsson Galéria – Magyar Képzõmûvészeti Egyetem festõ hallgatói
2006 Kispesti Munkás Otthon – Görög képzõmûvészek kiállítása
2006 Csók István Galéria – Rembrandt pályázat díjazottak kiállítása
2007 Támaszpont Galéria – MS Mester tanítványok félúton
2007 Mednyánszky Galéria – Látvány-Zónák
2007 Ericsson Galéria – Áthatások
2007 Magyar Képzõmûvészeti Egyetem – Barcsay Terem – Best of Diploma
2007 Apropodium – Te rongyos élet
2007 Hódmezõvásárhelyi Õszi Tárlat
2007 Mednyászky Galéria – Festészet napja – Festõnõk miniben
2007 Aulich Art Hamilton – Magyarul Európai
2008 Mednyászky Galéria – Világok találkozása
2008 Volksbank – Mosolygó Mona Lisa II.
2008 Hódmezõvásásrhelyi Õszi Tárlat
2008 Olof Palme ház – “Székely Szalon”
2008 Óbudai Mûvelõdési Központ – T-Art Alapítvány kiállítása
2008 Csók István Galéria – A Vásárhelyi Õszi Tárlat díjnyerteseinek kiállítása
2009 Aulich Art Hamilton – Völgyi Miklós Gyüjteményes kiállítása
2009 Szép Péter gyűjteményének kiállításai:
– Ungarisches Kulturistitut, Stuttgart – A nagy mutatvány. Kortárs magyar művészet Szép Péter gyűjteményéből.

– Vision Trinitatis – Forum für zeitgenössische Kunst, Annaberg bei Chemnitz – A nagy mutatvány. Kortárs magyar művészet Szép Péter gyűjteményéből.

– I. Szent István király múzeum – Csók István képtár, Székesfehérvár – Osztrák-magyar válogatott Szép Péter kortárs gyűjteményéből

– Vízivárosi Galéria, Budapest – Szisztéma két rétegben – Válogatás Szép Péter kortárs gyűjteményéből

2009 56. Hódmezõvásásrhelyi Õszi Tárlat
2009 Ferenczy Károly Galéria – Pécs – Cinóber csoport
2009 Duna Televízió székház – Magyar Festészet Napja a Duna Televízióban
2009 Volksbank – Munkácsy pályázat díjazottjainak kiállítása
2010 Stoll’Art Galéria – Városhatár – Létérzet – Cinóber csoport
2010 Stoll’Art Galéria – A női lélek érzékeny hangszer, nem egy dob
2010 Hódmezõvásásrhelyi Õszi Tárlat
2010 G13 Galéria – Szüret: Az Ama-ház első nemzedéke
2010 Koller Galéria – Éjszakám, nappalom
2011 Stoll’Art Galéria – SALE
2011 Boltíves Galéria – Fű, gyep, mező
2011 Kogart – Fürdőélet – Völgyi-Skonda gyűjtemény
2011 Aulich Art Hamilton – Jakatics Szabó Veronikával és Raboczky Judittal
2011 Hódmezõvásásrhelyi Õszi Tárlat
2011 Magyar Nemzeti Galéria – Doyenek és fiatalok
2012 Forrás Galéria – Összetartozunk
2012 MoM Művelődési ház – Papageorgiu Szteliosszal
2012 Hódmezõvásásrhelyi Õszi Tárlat
2012 Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény – Női vonal
2012 Bifokvalitás – Kecskemét
2012 Magyar Nemzeti Galéria – Élő festészet
2013 Symbol – Jól festenek
2013 Halköz Galéria – Debrecen – Meztelen
2013 REÖK Palota – Nyári Tárlat
2013 Hódmezõvásásrhelyi Õszi Tárlat
2013 IX.-XI. Galéria – Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlat díjjazottak kiállítása
2013 Próféta Galéria – Női vonal II.
2013 REÖK Palota – Doyenek és Fiatalok
2013 Millenáris – Art Market – Halköz Galéria
2014 Halköz Galéria – Debrecen – Életképek
2014 Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlat
2014 Millenáris – Art Market – Halköz Galéria
2014 Bartók 29 – Női Vonal III.
2015 Art Project – Hotel RUM
2015 Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlat
2015 Hatvani portrébienálé – Arcok és sorsok
2015 Bartók 29 – Női Vonal IV.
2015 Millenáris – Art Market – Premier Galéria